Hogy mi a kapcsolat az angol író, George Orwell (1903. június 25-én született) és a „magyar betegség” között?
George Orwell tuberkulózisban szenvedett.
A tuberkulózis, ami a XIX. században világszerte vezető halálok volt, és csak a XX. század derekára csökkent a pusztító ereje, itthon a morbus hungaricus (magyar betegség) nevet kapta, eléggé udvariatlan módon, mert a kor akkori szokásainak megfelelően a súlyos betegségeket előszeretettel kenték a szomszédos országokra vagy népekre. A szomszédság tehette, hogy a tizennyolcadik században az osztrák sógorok a tífuszt okozó ruhatetvességet is magyar betegségnek hívták. Persze más népek sem maradtak ki, gondoljunk csak a francia bajra (francúzkór, szifilisz, más néven nápolyi betegség), a spanyolnáthára, angolkórra, mongol idiotizmusra, a vuhani vírusra, zrika lázra vagy a majomhimlőre (mindig más a hibás). A betegség Magyarországon is, hasonlóan Európa más országaihoz, bár már az 1920-as évektől jelentős közegészségügyi lépéseket tettek, zömmel a szegények és a rossz szociális körülmények között élők között tombolt.
De térjünk vissza Orwellre, aki - amiután régóta fennálló tuberkulózisa súlyosra fordult -, 1947 karácsonyán került be a Glasgow melletti East Kilbride-ban lévő Hairmyres Szanatóriumba. Addigi kezelőorvosa, veje az angol mellkassebészet nagy ígérete O’Shaugnassy, sajnos még Dunquerque kiürítésekor elesett. A szenzációkereső, politikailag elkötelezett sajtó (pl. a Guardian) a spanyol polgárháborúban szerzett nyaki sebéhez köti Orwell gümőkórját, de ez amennyire jól hangzik, annyira megalapozatlan feltételezés is. Betegségének kezdete bizonytalan, a tuberkulózis ismereteink szerint leginkább egy gyermekkori fertőzés újólagos fellángolásának következménye szokott lenni, és mivel kevésbé ragályos, sokkal kevésbé valószínű, hogy el lehetne kapni. (Amíg pl. a koronavírus fertőzéshez elég 15 perc, addig a tuberkulózissal való megfertőzéshez minimum egy háztartásban kell élni a beteggel, de még úgyis meg lehet úszni.)
Bár a tuberkulózis kórokozóját, a Mycobacterium tuberculosis nevű bacillust Robert Koch már 1882-ben felfedezte, és a BCG (Bacille Calmette–Guérin) oltást már 1921 óta használták, a viharvert Európában sokáig nem ez volt a prioritás. Az oltás, ami elsősorban a csecsemőkori tuberkulotikus agyhártyagyulladástól véd, de a fertőzést is jelentősen csökkenti, csak az ötvenes években terjedt el. A betegség kezelésére régen az ágynyugalmat, nap- és levegőkúrát, bőséges étkezést nyújtó szanatóriumi kezelést javasoltak. Fájdalmas sebészeti beavatkozásokkal is gyógyítottak: akár úgy, hogy az érintett tüdőfél mellhártyalemezei közé több alkalommal levegőt juttattak be, akár úgy, hogy kioperálták a mellkasfalat tágan tartó bordákat, azért, hogy összeessen és úgy „pihenjen” a tüdő.
Az első hatásos antibiotikumot, a Streptomycint 1943-ben fejlesztették ki az USA-ban és 1946-ban már betegeken is kipróbálták. Ha Orwell a tengerentúlon élt volna, bizonyára meg is kapja, de a háború sújtotta Európában a közembereknek nem volt rá pénzük. Ugyan Anglia egyes kórházaiban már folytak placebo kontrollált klinikai vizsgálatok a készítménnyel, de Skócia még nem jutott hozzá.
Az akkorra már híres és sikeres író (leghíresebb regénye, az Állatfarm 1945-ben jelent meg) támogatói a szükséges anyagi és kapcsolati támogatás biztosításával és orvosai közbenjárására 1948-ban lehetett az első beteg Skóciában, akinél elkezdték a kezelést. Napi 1 gramm Streptomycint kapott, azonban nem sokkal később súlyos mellékhatások alakultak ki nála (szájnyálkahártya gyulladás, gyomorgyulladás, hajhullás, körömágygyulladás), így fel kellett függeszteni a kezelést. 1949-ben megkapta a második új gyógyszert, a PAS-t (para-amino-szalicilsav), de az nem segített az állapotán.
Súlyosbodó betegsége alatt is – vagy éppen azért, érezve a szűkre szabott életidőt? -, ezen idő alatt írta meg az 1984-et, alkotta meg a Nagy Testvér, a gondolatrendőrség, 101-es szoba vagy az újbeszél és duplagondol szavakat, valamint a „A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.” sajnos soha el nem évülő mondását. A regényt még be tudta fejezni, és 46 évesen, 1950 januárjában, a gümőkóros kavernából való tüdővérzés következtében halt meg.
A tuberkulózis – ami több embert ölt meg, mint az első világháború –, felszámolása a második világháború után kezdődött meg és a fejlett országok egészségügyeinek sikertörténeteként tartjuk számon. A BCG oltás, a szűrési hálózat, a hatékony gyógyszeres kezelés, a táplálkozás és az életviszonyok radikális javulása együtt hozta meg eredményét. Leküzdése járványügyi eszközökkel (kontaktok felkutatása, izolálása, a lakosság széleskörű tájékoztatása, pl. „ne köpj a földre” is ebből az időből származó fontos felhívás volt) történt. Azonban még Európa sem lélegezhet fel, a gyógyszereknek ellenálló (rezisztens) formák velünk vannak, közismertek a különösen esékeny szociális csoportok, a fejlődő országokban pedig ma is pusztít a kór.
És még egy idézet, ami legalább olyan kellemetlen, mint a tuberkulózis:
"Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kiművelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet."
*
Híres írók, akik tuberkulózisban szenvedtek:
- Anne és Emily Bronté és még sokan a családjukból
- Robert Burns
- John Keats
- Jean-Jaques Rousseau
- Sir Walter Scott
- Dylan Thomas
- Voltaire
- Charles Bukowski
- Albert Camus
- Anton Csehov
- Paul Éluard
- Franz Kafka
- Jaroslav Hasek
- Alfred Jerry
- D.H. Lawrence
- Katherine Mansfield
- William Somerset Maugham
- Guy de Maupassant
- Moliére
- Eugene O’Neill
- Walt Whitman
- Tóth Árpád
*
Végezetül álljon itt Tóth Árpád Elkoptam c. verséből egy részlet:
Nézd, nincs páncélom, mellkasom,
Kitakarom a mellkasom,
E borda-rácsos bús lugast,
Zászlós tüdőm, a bús lyukast...
Tüdőm rekedten felzihál
A csontos rácsú furcsa kasban,
Mint őszi szélben csapkodó
Tépett függöny a bús lugasban...
A vérerek bús ágbogán
Roncsolt tüdőm rőt lomb a fán...
...Levánnyad róla, mint a bús,
Elomló lomb, a gyenge hús...
A bordák közé aggatott
Tüdőt, mit bús kór lyuggatott,
S melyből, ha néha... vér
...... feltör, és ajkamig ér
........ bíbor iszap
........... kicsap.
Forrás:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1360500/
